tumblr

2010. január 1. péntek | blog, képek, velem

leginkább a könnyű megoszthatóságért, egyszerű blogolásért beadtam a derekam. elkezdtem tumblr-kedni. amiben: képek tőlem is (de nem csak), videók, cikkek lesznek megosztva.

ezt nem zárom le, csak az lesz az aktívabb oldal. de azt nem tudom, hogy ez mennyire nem lesz az.

egyébként buék, miegymás. ezek alkalmából itt egy kép, mely a tegnapi/mai szilveszterezéskor készült:

2010

itt vagyok

2009. december 4. péntek | blog, velem

egy rövid bejegyzés erejéig jelentkezem csak, aminek most lehet, hogy mentegetőzés-szagúnak kellene (?) lennie. hiszen hiába kevés az itteni komment, megkaptam nemrég "passzív" olvasóktól, hogy miért nem írok. akármiről. ez pedig jól esett. :)

először is: már egy ideje benne vagyok a vizsgaidőszak előtti mókuskerékben, ami tovább pörög majd egész decemberben, akkor már mint a vizsgaidőszak kereke, és kikeveredni majd csak valamikor január végén tudok belőle, kábé így. ma reggel írtam egy írásbeli félévi vizsgát, jövő héten pedig sorra jönnek majd a megmérettetések, valamint már kezdenek tornyosulni az órához nem kötött, itthoni kötelezettségek (pl. beadandók). azt mondjuk hozzá kell tennem, hogy lényegesen jobban állok az ilyen dolgokkal, mint tavaly vagy tavalyelőtt.

másodszor meg: mivel a freeblog új "bejegyzésírót" kapott, muszáj kipróbálnom. erőteljesen wordpress-szerű lett, sokkal logikusabb, okosabb, szebb. és maximálisan működik a google chrome alatt is. nem úgy, mint az elődje... állat, bár ezt gondolom csak az tudja igazán értékelni, aki eddig is freeblogot használt.

aztán tervezem és végigélem a sulin kívüli életem is, megpróbálok minden alkalmat megragadni a "pörgésre" és minél kevesebbet csinálni a semmit. és úgy tűnik, bejön. például ezen a héten csak 6 koncerten illetve istentiszteleten élkeltem/fogok énekelni. neccesen ugyan, de úgy tűnik, össze sikerül szervenem. vagy hogy mást mondjak: múlt héten vettem két orangeways-jegyet dec. 19-ére Bécsbe oda (reggel korán) meg vissza (esti utolsóra). :)

aztán az is jó hír, hogy kedd este elhagyott idei VOLT Fesztiválos karszalagom (melyet szétvágtunk és melynek kapcsokkal oldottuk meg a levehetőségét a filmforgatás miatt) egy fél órája előkerült. az egész albérletet végigfésültem vagy háromszor az utóbbi napokban, azóta gondoloatban már el is temettem a számomra fontos emlékekkel és jelentéssel bíró lila karszalagot. de megvan - és ez is jó. ezúton is köszönöm Zsoltinak, hogy nyitott szemmel járt a táskák között; bár nem tudom, mennyire keveredik errefelé :)

a vizsgaidőszak előszelén kívül csak a fáradtságot tudom felhozni, mint jelentős és tartós rosszat ezekben a napokban, bár a kettő jelentősen összefügg. de pihenni nem tudom, hogy mikor fogok...

nem is lett rövid.

motortér

2009. november 5. csütörtök | blog

ma délután néhány kevésbé látványos újításon dolgoztam, ebből párat már élesítettem is:

  1. az rss fülre kattintva nem a feliratkozás jön azonnal, hanem közbeékeltem egy lapot, amin ki lehet választani a bejegyzések illetve a kommentek feed-jét is. valamint röviden megpróbáltam összefoglalni az rss lényegét annak, aki esetleg nem tudná, hogy mi is az.
  2. a másik újítás: a magamról-szöveg is egy külön lappá vált, nem pedig egy bejegyzés a többi között, kategóriával és dátummal. a régi persze megmaradt, az új lapon pedig még ugyanez a régi szöveg található, de idővel majd fogalmazok mást.

a külön lapok ötletét (is) a skinned-től loptam. a freeblogos tárhelyembe töltöttem fel két html fájlt, amik az "eredetiktől" teljesen függetlenek. az összes modult és a css-t is beágyaztam mindkét html-be, az eredeti helyekre innen nem tudtam hivatkozni (de lehet, hogy csak én nem jöttem rá valamire). viszont mivel mindkét esetben a teljes stíluslapot bemásoltam, így rengeteg a felesleges információ, hamarosan kipucolom a rend kedvéért. ezzel a megoldással egyébként elérhetővé vált az is, hogy az aktív oldalakon a saját fül látszódjon, ne csak mindig a kezdőlap ikonja. ez persze jelen esetben csak a két friss oldalra vonatkozik.

szeretnék segítséget, tanácsot, esetleg hibabejelentést vagy korrektúrát kérni, nem kizárt, hogy vagy elszúrtam valamit, vagy van ennél kényelmesebb megoldás. elsősorban 702-re számítok e tekintetben (mint idelátogatóról, csak rólad tudom, hogy értesz hozzá - plusz ugye skinned). jó ez így? ti hogy csináltátok? persze mindenkitől szívesen veszek bármit.

elnézést...

2009. november 4. szerda | blog

bocsánatot kell kérnem, mert másokra (többekre) nézve sértő tartalom volt a blogon. kaptam visszajelzést, illetve kérést (jogosan), hogy távolítsak el egyet s mást, így végigolvastam az eddigi bejegyzéseimet, és néhányat teljesen kitöröltem (szám szerint 10-et, leginkább 2009 január és március között), a többiben meg, ahol úgy éreztem, korrektúráztam (leginkább szavakat cseréltem, mondatokat töröltem). délután ezért nem volt elérhető az őrölt fahéj.

számomra a legkínosabb az egészben, hogy az év elején leginkább lelki szemetesládaként/gumiszobaként funkcionáló (és akkor még a keresőkben nem fellelhető) blogom legtöbb ekkortájt keletkezett bejegyzését egyszer már piszkozatoltam, mert nem vállaltam; de egy rosszul elsült blogtartalom lementés és visszaálítás után ezek közzétett bejegyzésekként jelentek meg, amit nem vettem észre, és úgy is maradtak. ez a kellemetlen eset engem elég rendesen megbélyegzett, amit lemosni magamról nem tudok, vállalnom kell.

ezúton itt is elnézést kérek mindenkitől - attól is, aki szólt, attól is, aki nem, ellenben mégis érintett volt az erkölcsi kilengéseimben.

őrölt fahéj + the rainbow style

2009. október 5. hétfő | blog, design

blogom megint ruhát cserélt. nyugodtan lehet hülyeségnek tartani, hogy már megint variálok, én is biztos ferde szemmel néznék magamra. de ebből a "hobbiból" tanulok egy-két html/css dolgot, elszenvedek a megrajzolásával, meg nem utolsó sorban azt az érzést hajtom, ami a hatalmába kerít, ha valami olyat adok ki a kezem közül*, amivel meg vagyok elégedve. de ezt még eddig nem nagyon éreztem, mindig van valami, ami nem tökéletes.

ha van egy szabad délutánom, és/vagy estém, gyakran ütöm el az időt webes design-ötletek, photohsop tutorialok nézegetésével. elég szép számmal vannak a gépemen befejezetlen psd-k (a "nagy winchesterhalál" előtt még többen voltak). aztán néha tovább fajul az ihlet.

meguntam a barnát. sötét volt. lett helyette fehér és szivárványszínű, olyan minimalista-féle, de azért igyekeztem kitölteni az üres részeket.

before  after

a fejléc abszolút nem végleges, plusz a jobboldali füleken is dolgozni fogok még. ez most egy amolyan ßéta verzió, tesztelésre bedobott friss hús: mint mindig, most is szívesen veszek mindenféle kritikát meg ötletet.

ami még rossz, mert nem tudom a megoldást:  ha archívumban keresünk (ilyen a 'zene', 'képek' és 'magamról' fül is, mert az ilyen kategóriájú bejegyzéseket listázza), akkor a 'kezdőlap' fül lesz az aktív, nem az 'archív', illetve a 'zene', a 'képek' vagy a 'magamról'. ez azért van, mert a freeblogban nem tudok minden oldalba belenyúlni, és ilyenkor a főoldal tulajdonságait veszi alapul a honlap. ha valaki jártas az ilyenben és tud segíteni, megköszönném.

szóval várom a véleményeket, kritikákat, ötleteket, tanácsokat!

 

 

* ez annyira nem számít kiadásnak, elég öncélú munka. illetve ha másnak (is) tetszik, akkor talán azért mégsem.

egyébként szívesen segítek, ha tudok.

mikro/blog?

2009. július 13. hétfő | agymenés, blog, tech

mostanában egyre gyakoribb, hogy napokig, esetleg hetekig nem olvasom a híreket, bejegyzéseket a google reader-ben. ez leginkább az albérletre fogható, ahol még mindig nincs net, de a múlt heti VOLT fesztivál ideje alatt sem voltam egy hétig greader közelében. rendszerint azonban mire újra van időm vagy módom olvasni, általában már annyi összegyűlt, hogy csak végigfutok a főbb híreken (vagy ritkább esetben egyszerűen nyomok egy "mark all as read" gombot). ez történt most is, mikor visszajöttem a VOLT-ról. nem volt energiám és türelmem végigolvasni figyelmesen az összeset, a legtöbb posztnak csak az elejébe olvastam bele. ma olvasgattam vissza figyelmesebben néhány oldalon, köztük a webisztánon is.

van ott egy június 30-i cikk, mely a mikroblog kontra hagyományos blog-témára épít. illetve van még egy másik, előző napi bejegyzés arról, hogy haldoklik a hagyományos blogolás kultúrája. ahogy általában egy "vitaindító-gyanús" bejegyzésnél lenni szokás, itt sem a bejegyzések voltak a legérdekesebbek, hanem a kommentek. az első cikk szerint sorban állnak át a népszerű bloggerek a twitter-re, tumblr-re, posterous-ra. mert hogy ma már a minél gyorsabb tartalommegosztásé és a 140 karakteres bejegyzéseké a főszerep, és nem pedig a hosszabb-rövidebb, jobb esetben gondosan megírt cikkekből álló, kommentelhető statikusabb blogoké. ennek ellenére a hagyományos blogszolgáltatók mintha félreállnának a trendek útjából. a második cikk pedig a hátrányok és előnyök taglalásával szembeállítja a két platformot. a kommentek is ehhez mérten ellentétesek lettek.

ami a kapcsolatot illeti köztem és a mai mikroblogos trend között, nagyjából a facebook főoldallal és a google reader-rel ki is merül (már amennyiben a google readert ide lehet csoportosítani, mint hírolvasást). ráadásul ahogy a bejegyzés elején is írtam, a hírolvasásnál sem a gyorsaság és a naprakészség (inkább órára-, percre-) az, ami engem leginkább jellemez. twitterre ugyan regisztráltam, de nem úgy tűnt, hogy az én világom. rövid hírek irdatlan mennyiségben, ráadásul  repostolva, újra és újra a szemem előtt ugyanaz a néhány karakter. persze ezt is lehet okosan csinálni úgy, ahogy egy hagyományos poszt is lehet végtelenül unalmas. a facebook-főoldal meg tele van az ismerőseim kvíz-eredményeivel (...mintha én nem csinálnék ilyet soha... psszt!).

ami a twittert illeti (azért írok csak erről, mert a többit nem nagyon ismerem), könnyebb elérni sok olvasót, könnyebb reklámozni, minden össze van kötve mindennel.  ugyanakkor könnyebb érdektelen dolgokat közölni, webszemetelni. viszont ha valaki mégis érdemlegeset közöl, archiválni szeretne, annak szüksége van egy "hagyományos" blogra (is), hiszen a mikroblogok esetében hamar elavulnak a hírek, egy idő után megszűnnek. valamint egy téma kifejtéséhez nem elég 140 karakter, maximum friss híreknek van hely (Jacko halála, új Google alkalmazás, stb.), vagy annak, hogy megírjam, mindjárt megyek sörözni, vagy jót kajáltam. spagetti. egy témaindításhoz, eszmecseréhez nem elég egy twitter vagy egy facebook-kezdőlap.

nincs nagy látogatottsága a blogomnak, a hozzászólás meg még kevesebb. ezen nem csodálkozom, hisz általában nem vitát indítok. lehet, hogy több "követőm" lenne mikroblog-terén, mint így, freeblogon - főleg azért, mert a blognak nincs egy adott témája. mégis inkább maradok, most jó sokáig és hosszan fogalmazni, bíbelődni a css-sel. egyszer majd lehet, hogy lesz miért másképp csinálnom.  de hogy ebben az esetben mi az érdekesebb, ne én mondjam meg.

ráncfelvarrás

2009. július 12. vasárnap | blog, design

"úgyis most egy hétig itthon lógatom a lábam, hát miért ne? hamarosan a századik bejegyzésemhez is elérek, akkor időzítsük akkorra! na hajrá!"

 

hát nem jutottam el a századikig, túl hamar "kész" lett, inkább bedobom most. meg holnapután hajnalban elutazom táborba - tanítani. most még van időm ilyenekre.

szóval megint frissültünk. ez tulajdonképpen egy erőteljesebb ráncfelvarrás, az alapok többé-kevésbé megmaradtak. igyekeztem kicsit ötletesebbé tenni az egészet, remélem bejövősebb, mint az előző verzió. több kép, több megoldás. viszont flash és javascript nincs, csak a színtiszta css/html. egyrészt azért nincsenek, mert nem akarom túlbonyolítani, másrészt meg azért, mert nem is értek hozzá. ami mégis flash/javascript, az a freeblog sajátja (például felugró nézet képeknél).

teszteltem firefoxon, operán, chrome-on, safarin és internet exploreren is. meglepő, de az utóbbinál sem volt semmi különleges gondom (eddig?).

betűtípus alapból Times, illetve az operám esetében Times New Roman. szerettem volna különlegesebb és szebb betűtípusokat, de csak gond lett volna velük.

 

tudom, hogy majdnem mindenki nyaral, de azért visszajelzéseket, ötleteket, tanácsokat, kritikákat persze így is bárkitől szívesen veszek.

>10.000

2009. március 17. kedd | blog

eh.

elértünk egy bűvös határt: az egyéni látogatások száma 10.000 felett. 2008.08.15 óta 81 bejegyzés (na, most már 82) és 76 komment. manapság napi 60-90 a látogatás, bejegyzés-aktivitástól függően. több számadattal nem akarok senkit terhelni. :)

köszönet nektek a kommentekért: 702, doma, erika, purr, nana, eMooChaplin, evenorbi.

tényleg tök jó érzés. :)

photoshop és statisztika - gondoltam írok

2009. március 2. hétfő | blog

még mindig nem oldódott meg a photoshop-problémám. lejárt a CS4-esnek a 30 napos próbaverziója, és hiába próbálkozom bármivel is, a CS3/CS2 próbaverziókat sem engedi elindítani - gőzöm sincs, hogy miért. ezért is nem írtam  még semmit az erdélyi kirándulásunkról, mert képekkel akartam postolni, de a képeket nem tudom mivel összevagdosni és javítgatni. leszedtem ugyan a gimpet is, corel programokat is, de annyira  megszoktam a photoshopot, hogy még nem adom fel. amúgy meg egyre több a szemét a gépemen, lehet, hogy jót tenne a bétawindowsnak, ha újratenném. vistához nincs kedvem visszatérni, linux-szal meg sok a macera - főleg, hogy laptopom van.

mellesleg: persze az erdélyi kirándulásról korántsem tudnék annyit írni, hogy olvasmányos, pörgős, kihagyhatatlan beszámoló legyen, inkább csak hangulatfoltokról lehet. az meg nem tudom, kit* érdekelne.

*apropó, kit: mostanában kutakodtam a freeblog statgépe környékén (mely szerintem nem egy csúcs, de ez van), és jelenleg naponta 70-90 látogatást látok. ezek persze gondolom nem a látogatók, csak látogatásaik, és ezekből is jó része a rss-követés (jól gondolom? nem értek hozzá). szerintem napi olvasók kb 5-10en vagytok (ez csak tipp). szóval bármennyire is idiótán kiszámíthatatlan, amit írok és ahogy, jó látni, hogy azért van néhány rendszeres olvasóm. ;)

szép napot!

ez van

2009. február 6. péntek | blog, design

úgy döntöttem, a hétvégén nekiállok egy összeszedett kinézetet faragni, melyet hónapok óta tervezek. eddig mindig csak néhány óra munka kerekedett belőle, meg egy félkész oldal. guglizgattam, böngészgettem, találtam sok jó ötletet, de valahogy nem megy a megvalósítás, ma rosszban vagyunk a freeblog-gal. hol nem szedi két hasábba úgy ahogy szeretném, vagy pedig valamit én szúrok el, és csomó idő elmegy, mire megtalálom. még a freeblogos gyári sablonokkal sem stimmel minden.

ez ma nem jön össze. de már nem is próbálkozom, mert még a végén még itt hagyom (újra) a freeblogot csak azért, hogy szebb legyen az oldal, testre szabottabb a funkciók terén. de nem is tudnék hova menni, saját domain+tárhely combóhoz nem elég vastag most a pénztárcám. pedig ott szabadon garázdálkodhatnék akármilyen motorral (tanulhatnék).

egyébként ez tetszett meg igazán.

#40

2008. november 21. péntek | blog, velem

ahogy elnézem a blog jelenét, kicsit aggódok a jövőjét illetően. nem is a befejezés/nem befejezés gondolata az, ami foglalkoztat, hanem inkább a tartalom. kezd egyre jobban elszaporodni a technikai oldal, a majdnem felesleges bejegyzések egyre nagyobb arányban fordulnak elő. olyan hideg.
valamiért nem vagyok képes leírni azt, ami spirituálisan történik velem, de olyannal sem akarom teletömködni, ami inkább nothing special: hogy mik voltak az órákon az egyetemen, mit vettünk ebből meg ebből a tárgyból, vagy hogy ma kin röhögtem/ki lökött fel a trolin, esetleg hogyan jutottam el a pontból b pontba a bkv segítségével. de az is lehet, hogy ez is kell...

valamiért nem vagyok képes leírni a hangulatom, hogy mióta, miért/kiért vagyok olyan, amilyen, ami egy személyes blogban alap. igaz, ezt a bogot sosem soroltam volna ebbe a kategóriába. meg az ilyen blogok írói nagyon sokszor túlzásokba esnek. ezt persze nem akarom, lelkizős blogot meg végképp nem. lehet, hogy ez is az oka, hogy van egy olyan webnaplóm, amibe nem sok egyéni szorul.
ebből következik, hogy nagyon sokszor nem tükrözi a hangulatom a megírt bejegyzés, mint például ma (ja, már tegnap).

a látogatottság nem kicsi, csak a hozzászóló/hozzászólás kevés. azoknak is örülnék. lehet, hogy kicsit másképp kellene vezetni és inkább ritkán írni.

fáradt vagyok.

újabb update

2008. szeptember 3. szerda | blog, design

megint megy a csiszolás, fúrás, faragás, satöbbi

elolvasom az egészet »

« Elejére 1 2 Végére »