idén a tanszak angliába utazik.
csütörtök reggel repülünk, két éjszaka oxfordban, három londonban.
viszek két fényképezőt (az egyiknek nem megbízhatóak az elemei, de az jobb - így kell mindkettő), meg viszem a laptopom, szóval ha nem is minőségi, de mennyiségi képtermelés lesz, az biztos.
oxfordi szállás itt:
londoni pedig itt: [a fehér ház (update: The King William IV volt a lakhely) bal oldalt, jobbra a temze :) ]
ja és többek között a Westminster Cathedral-ban is fogunk énekelni...
én is olyan ingyenélő vagyok, aki nem akar fizetni az operációs redszerért.
eddig a legális Vista (amit vissza nem tennék mégegyszer) után béta-, majd RC Windows 7-et használtam, amivel viszont teljesen meg vagyok elégedve. A probléma, hogy 9 nap múlva lejár a használati jog, megáll a gép.
venni nem fogok, mert - bármennyire is jó - annyit sajnálnék kiadni egy windows-ra, meg nincs is annyi pénzem. Vistát meg nem rakom vissza, tehát marad a linux, illetve ubuntu.
tehát újra fenn az ubuntu az aktuális, 9/10-es frissességével. most még csak kísérleti jelleggel, windows-on belüli telepítéssel használom: eddig a szükséges plugin-okat telepítettem, most jön a wine, mikoris kiderül, hogy fütyül a photohsop meg a dreamweaver.
remélem, elfogadhatóan.
oda-vissza, jobbra-balra, fel-le, ki-be. adóbevallás, master-jelentkezés, tantárgyfelvétel, szoctám, laktám, igazolások, órák, gyakorlók, esti tanulások. az idő meg kevesebb, mint amennyi dolog lenne.
I need some strong coffee
de legalább az érd-bp távolságot (oda-vissza ~3-3.5 óra út) már kezdem megszokni. igaz most kizárólag tömegközlekedéssel (vagy kocsival), annál rapszodikusabb az időjárás, hogy bevállaljam a tekerést.
mivel idén nem az eszemre hallgatok, ma reggel eldöntöttem, hogy bringával megyek orgonálni. összességében marha jó volt, de azért ez volt az őrültségeimnek a felső határa.
(a kiindulási- és végpontok csak kb egyeznek, siettem)
negyed kilenc után indultam, az út egy óra volt, ~19.5 km, az első öt perc kivételével végig esett a hó. ha már elinduláskor is esik, akkor inkább buszozom. de nem, visszafordulni meg már nem volt időm.
a meridát otthagytam a templomban, annyira esett a hó, hogy esélyem se lett volna az időjárással szemben. meg úgyis lesz időm szerdán elmenni érte, akkor majd elhozom, addig úgysem tekernék.
csak én lehetek olyan hülye, hogy a legnagyobb hóban "tekerem" végig budát. de sikeresen megérkeztem.
itt vannak a képek, lehet irigykedni :)
kalandos volt az odajutás is, meg a visszajutás is - a hó mindent megnehezített. odafele kimaradt egy volánbusz, több, mint fél órát fagyoskodtam a megállóban. budán meg a villamosok nem jártak rendesen - nem működtek a váltók, ez újabb 10 perc fagyást jelentett a 86-os buszra várva. aztán meg nehezen találtam meg a bergusont is (ami a flórián tér fölött van), de végül mégis odaértem.
ott rohadt rendesek voltak, már beállítva várt a bringa + még vettem computert, kryptonite u-lakatot meg első lámpát (hátsó van, csak még nem szereltem fel).
ami még marha jó - és váratlanul is ért, hogy a tervezettnél kb. 10.000 Ft-tal olcsóbban jöttem ki, mert 1: olcsóbbak voltak a kiegészítők, mint amire számítottam (igaz, vezeték nélküli km-órát akartam, de végül egy fele annyiba kerülő vezetékest vettem), 2: 1500Ft kedvezényt kaptam, mert a bringához járt egy csomó vásárlási utalvány. Végül az eladó sráctól kaptam még 2000 Ft rendkívüli kedvezményt (a kuponjaimból még ennyit elfogadott): ennyi hiányzott csak készpézben, a többit csak kártyával tudtam volna fizetni, mert a napi limitem összegét mind levettem délelőtt (megj.: nem szívesen rohangálok 150.000 Ft-tal a zsembemben. nagyon rossz érzés így végigutazni pestet). a boltban amúgy szokás szerint csak én égtem, minden áron fel akartam szerelni a km-órát, de nem ment rögtön :S :)
visszafelé meg nem lehetett rendesen tekerni, mert 1: sehol sem takarítottak normálisan, illetve 2: szeles hóesésben amúgy sem lehet, mert nem látok semmit. szóval a délibe a flórián mellől úgy jutottam le, hogy kitekertem/kitoltam a szentlélek térre, onnan a margit hídig hév-eztem, majd szintén tekertem/toltam a délibe. hosszú út volt, de leginkább a hóesés nehezítette meg az előrejutást, a kotrógépek által érintetlen utakon még lehetett volna haladni a bringával. érden meg lejöttek értem kocsival az állomásra. szóval nem sikerült végig tekernem, de azért így is sikerült egy kicsit belekóstolni ;)
most egy kicsit oda meg vissza vagyok. amint meg az időjárás engedi, jobban megnyúzom. :)
megvan, hogy milyen lesz. ilyen:
ez körülbelül a hetedik variáció. kicsit nehéz úgy megtalálni a legmegfelelőbb bringát, hogy az ember az egy évvel ezelőtti szériát keresi, amit ugye már nem gyártanak.
a canga.hu azóta sem válszolt. arról már teljesen letettem, hogy ott bármit is vegyek.
maradt a berguson, ahova ma reggel írtam egy mailt, hogy van-e xc300d-jük, de sajnos már nincs, elfogyott... pedig elég jelentős akció volt, jó lett volna megcsípni. másnak sikerült.
a következő levelemben már több bringa után érdeklődtem. egy-két vázméret mindegyikből volt, 18"-as is meglepően sok. a legjobbnak ez a merida tűnt, 176.600 helyett 139.000. típusa xc 500 v, tehát a 300-asnál egy kicsit feljebb áll a ranglétrán. ami hátrány (bár nem biztos, hogy nagy), hogy V-fékes és nem tárcsás. ellenben egyéb felszereltségben jobb: példának okáért Rock Shox teló, shimano deore és xt váltószett.
ilyen fekete lesz, 18"-as vázzal, ami minden előzetes utánajárás szerint megfelelő a ~175 centimnek.
holnap délelőtt utazom be érte pestre, sízokniban és rétegesen (de nem nagyon vastagon) öltözve ;-)
köszönöm a múltkori hozzászólásokat, ezek segítségével is mérlegeltem a dolgot, és arra jutottam, hogy - bár először én is a kelly's mellett voltam - mégis inkább a meridát választanám.
mert:
írtam is tegnapelőtt egy kedves e-mailt a kiszemelt webáruháznak, hogy van-e raktáron 17"-es vázzal, de még mindig nem írtak vissza. egyébként egyre esélyesebb a győzelemre egy másik merida, amit eddig elvetettem, mert a bringa 165.000 a canga webshop-ban, de tegnap este a Berguson-ban megtaláltam 137.000-ért. ez pedig a MATTS TFS XC 300D.
kialakításában klasszikusabb, mint a trail (nekem jobban is tetszik) + többek között olyan kormány és kormányszár van rajta, amilyennel kipótoltam volna a másik meridát.
szóval egyre inkább úgy vagyok vele, hogy ez lesz, bár most várok egy kicsit a londoni befizetés miatt.
az a helyzet állt elő, hogy szükségem lenne valamire, amivel kicsit könnyebb a közlekedés - t.i. kiköltözöm Érdre. Viszonylag rövid időre, de most úgy tűnik, néhány hónap azért lesz belőle. Érd meg rohadt messze van úgy, hogy a mindennapjaimban Pest elég sok, és általában egymástól távol eső helyein szoktam felbukkanni.
szóval jármű után keresgéltem, amiből majdnem (tényleg majdnem) lett ez:
aztán pedig majdnem ez:
de aztán végül egyik sem, hanem most bringát keresek. ezt fel tudom rakni vonatra (6 km-re van az állomás a lakástól, tehát oda (is) tekernék). de a hosszabb magyarázkodást majd egy következő bejegyzésre hagyom, most inkább a lényeget írom csak:
az van ugyanis, hogy véleményt szeretnék kérni. azaz tanácsot, hogy szerintetek melyiket vegyem. a pénz úgy kb. 180.000Ft-ig nem gond (mert félévente bő 200.000Ft-tal olcsóbb helyre költözöm, meg valószínű kajára is kevesebbet kell majd költenem), szóval ez alatt a 180 alatt keresgéltem, de nem sokkal. ami biztos volt, hogy XC-t veszek, mert aszfalton és terepen is egyaránt szeretném használni. (ha nem élvezném ennyire az erdőben-tekerést, akkor biztos országútit néztem volna)
namármost. találtam kettőt, amik közül nem tudok dönteni:
kelly's magnus green (165.900,-) [link]
+ teljes megelégedés, mondhatni álmaim bringája - gyönyörű
+ sokkal jobban felszerelt - nem cserélnék rajta semmit
+ egy kategóriával a merida fölött áll (2009-es széria, listaára 206.900,- a canga webshop szerint. 2010-es: 239.900,-)
+ adnak hozzá ajándékba velohelp kontra kerékpár biztosítást
de
- ha még kiegészítőket is veszek, az ára a felső határ, márpedig tervezem (computer, biztonságos zárak)
merida matts tfs trail 300d (135.900,-) [link]
+ sokkal olcsóbb (2009-es listaár: 164.900,- | 2010-es (400D): 184.900,-)
+ kapok hozzá computert ajándékba
+ fontosabb kiegészítőkkel együtt 150.000,- körül kijövök belőle
de
~ valószínűleg egy idő után néhány alkatrészt jobbakra cserélnék, amivel még talán többre is jövök ki, mint a kelly's-nél, igaz itt nem azonnal fizetek sokat
~ annyira nem tetszik, bár ez a különbség hajszálnyi, kábé a non plus ultra és az iszonyat jó különbözete
szóval nem tudok dönteni: help. ki melyik irányba billentené el a mérleget, ha a helyemben lenne? kíváncsi vagyok.
leginkább a könnyű megoszthatóságért, egyszerű blogolásért beadtam a derekam. elkezdtem tumblr-kedni. amiben: képek tőlem is (de nem csak), videók, cikkek lesznek megosztva.
ezt nem zárom le, csak az lesz az aktívabb oldal. de azt nem tudom, hogy ez mennyire nem lesz az.
egyébként buék, miegymás. ezek alkalmából itt egy kép, mely a tegnapi/mai szilveszterezéskor készült:
voltunk tegnap bécsben. elég hideg volt, de hóesős és hangulatos, jól éreztük magunkat mindketten. láttunk sok szépet, néha fényképeztem is. ám hiába voltunk az ádventi vásáron, egy képet sem csináltam a bódékról*. készült viszont néhány nem mindennapi párosítást is lefényképeznem, mint például a városháza hatalmas belmagasságú termében a mennyezetre szorult héliumos hellokitty-s lufit. tessék, kattra nagyít:
* lehet, hogy mégsem rám kellett volna bízni az ilyesmit.